Kedves Mindenki!
Igen régen írtam már, de nem ok nélkül. Az utolsó vizsgaidőszakom hajrájára sok figyelmet, energiát és időt szenteltem. Aztán a záróvizsgám, majd később az államvizsgám legyőzése és megszerzése volt a cél, és nem koncentráltam jóformán semmi, de semmi másra, csak erre. Még a jelentkezést és ott hagytam, ahogy volt. Eszter, az egyik ügyintéző úgy telefonált rám, hogy élek-e még... :-D Megnyugtattam Őt is, s ezennel Titeket is, hogy igen, ÉLEK! :-) A jelentkezéshez már csak a háziorvos által kitöltendő papírom hiányzik és kész! Sajnos semmi türelmem nem volt végig dekkolni az ÁV előtt a várót, így még ez mind ideág lógott a levegőben! Na, de ezt leszámítva hétfőn minden le lesz adva és onnantól már csak annyi marad, hogy várjam a családokat! :-) --> Remélem már a jövőhét folyamán bekerülök a programba ;-)
Tehát, most ismét magatokra hagylak, mert ez csupán egy villámgyors helyzetjelentés volt részemről!
Remélem mindenki jól van a blog túloldalán is!
Hétfőn jelentkezek!
Meseszép hétvégét Mindenkinek :-)
M
2015. június 12., péntek
2015. május 14., csütörtök
Mond utánam: Amerika az amerikaiaké - meg az au paireké
Sziasztok!
Egy ilyen nagy út előtt elgondolkozik az ember. Azt hiszem, ami ezt az irgalmatlan töprengést kiváltotta belőlem, az a rengeteg vegyes információ, történet, amelyeket a már kint élő vagy már hazatért emberektől kaptam, valamint az elmúlt 3,5 évem (számítva az angliai távozástól), amely meghatározó volt eddigi éltemben. Azt tudom, hogy én személy szerint nagyon szeretnék kimenni. Azt is tudom, hogy a hatalmas elvágyódás ellenére a családomat mennyire szeretem és aggódok itt hagyni, akkor is, ha "csupán" egy évről beszélünk. Nem is tudom miért, hisz nagyon jól tudom, hogy mindenki pótolható - pláne egy átmeneti időszakra. Annyit, olyan rengeteget változtam az elmúlt 6-7 évben, konkrétan onnantól, hogy 2009-ben Angliába mentem. Voltam már esetlen kezdő, depressziós, világutazó, "a kint élő rokon" és "a magyar családtag", a visszatérő, az újra letelepedő. Ezen kívűl voltam ezen évek alatt barna, fekete, vörös és szőke is, húsos 65 kiló és 53 is, egyetemista, tanító néni, párja a páromnak, gazdája a kutyámnak. Most egy kicsit anti-kontinentális akarok lenni. Mi leszek vajon? Amerikai magyar vagy magyar amerikai egy évre? Ti mik vagytok/voltatok? Mi is a különbség? Hogy au pairként amerikai magyar maradsz-e rendkívül sok dolog függvénye. Számít, hogy hova kerülsz, kik lesznek a barátaid, milyen lesz a TE hozzáállásod és a befogadó képességed, fogsz-e kicsit asszimilálódni. Ha valaki magyar amerikaivá válik szintén mindezek dolgok függvénye. A kettő elengedhetetlenül kötődik az amerikanizáciolódáshoz. Anno Apponyi azt mondta a memoárjaiban, hogy barátságosan és szimpatikusan kell Amerikát megközelíteni, más különben az ember elvész ott kint. Szabó László szerint : "Minél műveltebb az idegen, aki Amerikába érkezik, annál valószínűbb, hogy Amerikába sokáig semmit nem fog megérteni." Minél nagyobb elvárásokat pakolunk be a bőröndünkbe, annál nagyobbak koppanhatunk is. A kultúrális különbségek ereje úgy is akkora, olyan hatalmas, hogy nem az, hogy kevesen csinálják végig, hanem kevesek azok, akiknek "tetszik", akik beismerik, hogy ez van mindenhol, nem csak odakint, de még Európán belül is.
Volt egy lengyel diákom, akit magyarra tanítottam angolul és aki a városunkban élt 2-3 hónapig. Rejtély mai napig, miért érdekelte s mi vezette rá a magyar nyelv elsajátítására, de a lényeg, hogy megtörtént. A féfri egy egész baratságos, átlagosan művelt ember volt, aki már utazott, világot is látott. Kérdeztem, hogy hogy tetszik neki itt, és nem fogtok meglepődni, ha azt mondom, hogy csak egy udvarias mosollyal felelt. Mivel egy hét alatt mindenért engem hívott (kocsimosással kapcsolatban stb.), hamar rá kellett jönnöm, hogy ennek az egyáltalán nem antipatikus lengyelnek egy szál barátja nincs a közelben. Következő órán feltettem a következő kérdést, különösebb bevezető nélkül, még pedig, hogy hogy-hogy nincs itt senki barátja? Erre már egy mosoly nem lett volna elég. Azt mondta: "I tried", vagyis "Én megpróbáltam". Azt is mondta, hogy próbált kommunikálni, de mikor a helyiek meghallották, hogy angolul beszél, szabályosan figyelmen kívül hagyták és arréb sétáltak, mindenféle gesztus, arc kifejezés, nemzetközi activity nélkül. Erre én annyit feleltem, hogy sokszor magyarul is irgalmatlan nehéz nekünk a kommunikáció. Szóval ez is csak egy példa arra, hogy habár az Ő hozzáállása megvolt, mint pozitív, a tömeg felöl visszautasítást kapott szuvenírként... Nos, ennek az esélye kisebb egy olyan országban, mint Anglia vagy Amerika, ahol a multikulti egy tény, és elismert. Ettől független, barmok vagy angyalok, mindenhol vannak, mintahogy szerencse és balszerencse is. Én pozitívan állok mindenfelé, ami előttem áll. Máshogy sajnos nem lehet. Én azt vallom, hogy két féle döntés van: jó döntés, és olyan döntés, amit meghoztál, mert úgy gondoltad, hogy meg kell, de nem úgy sült el. :-) A végén mind a kettő valahogy pozitív, mert valamit nyerni fogsz belőle, ha rossz, ha jó volt akkor is (a matekban is van +/-) - valahogy előre hajt.
Ugyanezzel a pozitivitással visszaülök a holnapi vizsgaanyagom mellé. :-)
A következő update nem tudom, hogy mikor lesz várható, mert ez is egy random bejegyzésnek sikerült. :-)
M
Egy ilyen nagy út előtt elgondolkozik az ember. Azt hiszem, ami ezt az irgalmatlan töprengést kiváltotta belőlem, az a rengeteg vegyes információ, történet, amelyeket a már kint élő vagy már hazatért emberektől kaptam, valamint az elmúlt 3,5 évem (számítva az angliai távozástól), amely meghatározó volt eddigi éltemben. Azt tudom, hogy én személy szerint nagyon szeretnék kimenni. Azt is tudom, hogy a hatalmas elvágyódás ellenére a családomat mennyire szeretem és aggódok itt hagyni, akkor is, ha "csupán" egy évről beszélünk. Nem is tudom miért, hisz nagyon jól tudom, hogy mindenki pótolható - pláne egy átmeneti időszakra. Annyit, olyan rengeteget változtam az elmúlt 6-7 évben, konkrétan onnantól, hogy 2009-ben Angliába mentem. Voltam már esetlen kezdő, depressziós, világutazó, "a kint élő rokon" és "a magyar családtag", a visszatérő, az újra letelepedő. Ezen kívűl voltam ezen évek alatt barna, fekete, vörös és szőke is, húsos 65 kiló és 53 is, egyetemista, tanító néni, párja a páromnak, gazdája a kutyámnak. Most egy kicsit anti-kontinentális akarok lenni. Mi leszek vajon? Amerikai magyar vagy magyar amerikai egy évre? Ti mik vagytok/voltatok? Mi is a különbség? Hogy au pairként amerikai magyar maradsz-e rendkívül sok dolog függvénye. Számít, hogy hova kerülsz, kik lesznek a barátaid, milyen lesz a TE hozzáállásod és a befogadó képességed, fogsz-e kicsit asszimilálódni. Ha valaki magyar amerikaivá válik szintén mindezek dolgok függvénye. A kettő elengedhetetlenül kötődik az amerikanizáciolódáshoz. Anno Apponyi azt mondta a memoárjaiban, hogy barátságosan és szimpatikusan kell Amerikát megközelíteni, más különben az ember elvész ott kint. Szabó László szerint : "Minél műveltebb az idegen, aki Amerikába érkezik, annál valószínűbb, hogy Amerikába sokáig semmit nem fog megérteni." Minél nagyobb elvárásokat pakolunk be a bőröndünkbe, annál nagyobbak koppanhatunk is. A kultúrális különbségek ereje úgy is akkora, olyan hatalmas, hogy nem az, hogy kevesen csinálják végig, hanem kevesek azok, akiknek "tetszik", akik beismerik, hogy ez van mindenhol, nem csak odakint, de még Európán belül is.
Volt egy lengyel diákom, akit magyarra tanítottam angolul és aki a városunkban élt 2-3 hónapig. Rejtély mai napig, miért érdekelte s mi vezette rá a magyar nyelv elsajátítására, de a lényeg, hogy megtörtént. A féfri egy egész baratságos, átlagosan művelt ember volt, aki már utazott, világot is látott. Kérdeztem, hogy hogy tetszik neki itt, és nem fogtok meglepődni, ha azt mondom, hogy csak egy udvarias mosollyal felelt. Mivel egy hét alatt mindenért engem hívott (kocsimosással kapcsolatban stb.), hamar rá kellett jönnöm, hogy ennek az egyáltalán nem antipatikus lengyelnek egy szál barátja nincs a közelben. Következő órán feltettem a következő kérdést, különösebb bevezető nélkül, még pedig, hogy hogy-hogy nincs itt senki barátja? Erre már egy mosoly nem lett volna elég. Azt mondta: "I tried", vagyis "Én megpróbáltam". Azt is mondta, hogy próbált kommunikálni, de mikor a helyiek meghallották, hogy angolul beszél, szabályosan figyelmen kívül hagyták és arréb sétáltak, mindenféle gesztus, arc kifejezés, nemzetközi activity nélkül. Erre én annyit feleltem, hogy sokszor magyarul is irgalmatlan nehéz nekünk a kommunikáció. Szóval ez is csak egy példa arra, hogy habár az Ő hozzáállása megvolt, mint pozitív, a tömeg felöl visszautasítást kapott szuvenírként... Nos, ennek az esélye kisebb egy olyan országban, mint Anglia vagy Amerika, ahol a multikulti egy tény, és elismert. Ettől független, barmok vagy angyalok, mindenhol vannak, mintahogy szerencse és balszerencse is. Én pozitívan állok mindenfelé, ami előttem áll. Máshogy sajnos nem lehet. Én azt vallom, hogy két féle döntés van: jó döntés, és olyan döntés, amit meghoztál, mert úgy gondoltad, hogy meg kell, de nem úgy sült el. :-) A végén mind a kettő valahogy pozitív, mert valamit nyerni fogsz belőle, ha rossz, ha jó volt akkor is (a matekban is van +/-) - valahogy előre hajt.
Ugyanezzel a pozitivitással visszaülök a holnapi vizsgaanyagom mellé. :-)
A következő update nem tudom, hogy mikor lesz várható, mert ez is egy random bejegyzésnek sikerült. :-)
M
2015. május 13., szerda
Folyamatban lévő jelentkezés és egyebek.
Sziasztok!
A jelentkezés folyamatában van. Őszintén, elég sok dologgal kell szembesülnie egy ilyen programba jelentkezőnek. A legtöbb információt mások által elmeséltekből kapom, amelyek egyre rémisztőbbek, már-már akad egy jó pár horrorisztikus közöttük. Én hiszem, hogy akikkel kapcsolatban állok, nem eltántorításnak írnak mindenféle negatívumot, inkább azért, hogy legyek felkészülve. Alapvetően úgy állok az egész jelentkezésemhez, hogy 100%-os garancia sajnos semmire nincs! Ettől eltekintve járhatunk jól, ha rettentő figyelmesek vagyunk. Én nem fogok választani, ha egy család nem lesz szimpatikus, vagy a kételyeket a lehető legeslegminimálisabb szintre nem tudom helyezni. Legyen 5, 6 vagy 10 visszautasítás. Maximum, nem megyek ki... még mindig jobb, mintha csúnyán megjárnám. Kaptam rengeteg bátorító szót, hogy abszolút határozottan álljak a sarkamra, nyugodtan utasítsam vissza a nem szimpiket. Meg is fogom tenni. A másik elvem, hogy aki legalább háromszor nem beszél velem skype-on, telefonon (tehát nem csak emailben), azt nem is érdeklem annyira, és az engem sem fog érdekelni. Megpróbálok nem első benyomás alapján dönteni, hanem több levelezésből/beszélgetésből. Máshogy nem is lehet. Előre látom magam előtt, ahogy kiverem a biztosítékot az irodánál! :-) Szívós vagyok, úgyhogy nem nagyon fog érdekelni, ha megpróbálnak rábeszélni akármire, amit nem akarok. Ettől függetlenül, a határozott elvek ellenére, azért rugalmas vagyok. Nem lesznek vaskapukat döngető elvárásaim, kikötéseim, de lesznek intelligens elveim, melyek mellől igazán nem tágítok. Lehet más nem így csinálta, én így fogom. Milliónyi beszélgetés ide-oda, elvek és reményhegyek dacára, ez akkor is egy Óceánon túli szerencsejáték. Aki mer, az nyer!
Még ma töltök fel szkennelt refiket, stb. A videó megvan... Hát nem tudom, ki szokta magát videózni, vagy kit szoktak videózni, de érdekes egy dolog. :-) Személy szerint jónak találom, csak kicsit vicces a egész mégis csak. Még szerencse, hogy van beszélőkém. A jelentkezéssel kapcsolatban a tej és glutén allergiám gondot okozhat. Most várjuk, hogy mit mond a londoni iroda, mert v.mi extra biztosítást akarnak velem köttetni, akkor is ha mondtam, hogy nem kell ehhez, most sincs itthon ilyen kötve és nem fogok! Annyi, hogy én tudom mit ehetek és mit nem. Lesznek gyógyszereim "baj" esetére. Más ismerős is mondta, ő sem kötött extra semmit, mikor kiment, pedig laktóz intoleranciája van. Valamelyest ez is megkönnyíti a jelentkezést, családkeresést. Aki bevállalja, hogy nem egy teljesen egyszerű eset vagyok (mondjuk nincs ezekben a glutén/laktóz intoleranciákban semmi "ever so extreme"), kicsit másabb az egészségügyi helyzetem és úgy is keresni fog, az egy jó jelzés lesz. Nyilván a speciális ételeket beszerzem (bár nem eszek tésztát, kenyeret alapból), magamnak. Szinte itthon is 2-3 dolog van, ami glutén mentes szükségletű (pl. májkrém, de azt hiszem megleszek nélküle), a többi átlagos étel. Figyelem és nézem, hogy mit ehetek... Hátha akad egy olyan família, akik szintén hasonló intoleranciával rendelkeznek. Ki tudja...
Az Amerikai Álom. Az amerikai álom, nem csak amerikában létezik. Sok ember hisz benne, és mondhatjuk azt is, hogy nem kontinens függő. Ez csak egy megtévesztő jelzővel ellátott szókapcsolat, mint pl. az angol WC vagy a francia ágy. Mert mi az Amerikai Álom? Ötletek, tervek halmaza, mely lehetőséget garantál/ígér az egyénnek, hogy számára sikeres, szabad és virágzó élete legyen. Az Amerikai Álom egyén függő is. Kinek mit jelent. Nem rózsaszín ködös, illúzió-ittas, elfogult gondolat ez. Ez egy optimista nézőpont arról, hogyan tekints az életedre. Van akinek a siker a karrier család nélkül vagyonban, ez sem elitélendő! Nem mindenki lesz anyuka, apuka. Van akinek a siker egy nyelv elsajátítása, van akinek egy diploma, egy új munka, egy új ház kerttel. Van akinek egy év Amerikában. Az én Amerikai Álmom valami olyasmi, amivel egy törekvést fejezek ki. Amit nem próbálok lépésről lépésre eltervezni, megítélni előre és beleélni magam abba, ami még el se kezdődött.
A további helyzetjelentést már csak akkor adom le, amikor lezajlott az interjú és bekerültem a programba.
Addig megyek és leállamvizsgázok! :-) Gondoljatok rám júni első hetében!
Üdv.:
Melinda
A jelentkezés folyamatában van. Őszintén, elég sok dologgal kell szembesülnie egy ilyen programba jelentkezőnek. A legtöbb információt mások által elmeséltekből kapom, amelyek egyre rémisztőbbek, már-már akad egy jó pár horrorisztikus közöttük. Én hiszem, hogy akikkel kapcsolatban állok, nem eltántorításnak írnak mindenféle negatívumot, inkább azért, hogy legyek felkészülve. Alapvetően úgy állok az egész jelentkezésemhez, hogy 100%-os garancia sajnos semmire nincs! Ettől eltekintve járhatunk jól, ha rettentő figyelmesek vagyunk. Én nem fogok választani, ha egy család nem lesz szimpatikus, vagy a kételyeket a lehető legeslegminimálisabb szintre nem tudom helyezni. Legyen 5, 6 vagy 10 visszautasítás. Maximum, nem megyek ki... még mindig jobb, mintha csúnyán megjárnám. Kaptam rengeteg bátorító szót, hogy abszolút határozottan álljak a sarkamra, nyugodtan utasítsam vissza a nem szimpiket. Meg is fogom tenni. A másik elvem, hogy aki legalább háromszor nem beszél velem skype-on, telefonon (tehát nem csak emailben), azt nem is érdeklem annyira, és az engem sem fog érdekelni. Megpróbálok nem első benyomás alapján dönteni, hanem több levelezésből/beszélgetésből. Máshogy nem is lehet. Előre látom magam előtt, ahogy kiverem a biztosítékot az irodánál! :-) Szívós vagyok, úgyhogy nem nagyon fog érdekelni, ha megpróbálnak rábeszélni akármire, amit nem akarok. Ettől függetlenül, a határozott elvek ellenére, azért rugalmas vagyok. Nem lesznek vaskapukat döngető elvárásaim, kikötéseim, de lesznek intelligens elveim, melyek mellől igazán nem tágítok. Lehet más nem így csinálta, én így fogom. Milliónyi beszélgetés ide-oda, elvek és reményhegyek dacára, ez akkor is egy Óceánon túli szerencsejáték. Aki mer, az nyer!
Még ma töltök fel szkennelt refiket, stb. A videó megvan... Hát nem tudom, ki szokta magát videózni, vagy kit szoktak videózni, de érdekes egy dolog. :-) Személy szerint jónak találom, csak kicsit vicces a egész mégis csak. Még szerencse, hogy van beszélőkém. A jelentkezéssel kapcsolatban a tej és glutén allergiám gondot okozhat. Most várjuk, hogy mit mond a londoni iroda, mert v.mi extra biztosítást akarnak velem köttetni, akkor is ha mondtam, hogy nem kell ehhez, most sincs itthon ilyen kötve és nem fogok! Annyi, hogy én tudom mit ehetek és mit nem. Lesznek gyógyszereim "baj" esetére. Más ismerős is mondta, ő sem kötött extra semmit, mikor kiment, pedig laktóz intoleranciája van. Valamelyest ez is megkönnyíti a jelentkezést, családkeresést. Aki bevállalja, hogy nem egy teljesen egyszerű eset vagyok (mondjuk nincs ezekben a glutén/laktóz intoleranciákban semmi "ever so extreme"), kicsit másabb az egészségügyi helyzetem és úgy is keresni fog, az egy jó jelzés lesz. Nyilván a speciális ételeket beszerzem (bár nem eszek tésztát, kenyeret alapból), magamnak. Szinte itthon is 2-3 dolog van, ami glutén mentes szükségletű (pl. májkrém, de azt hiszem megleszek nélküle), a többi átlagos étel. Figyelem és nézem, hogy mit ehetek... Hátha akad egy olyan família, akik szintén hasonló intoleranciával rendelkeznek. Ki tudja...
Az Amerikai Álom. Az amerikai álom, nem csak amerikában létezik. Sok ember hisz benne, és mondhatjuk azt is, hogy nem kontinens függő. Ez csak egy megtévesztő jelzővel ellátott szókapcsolat, mint pl. az angol WC vagy a francia ágy. Mert mi az Amerikai Álom? Ötletek, tervek halmaza, mely lehetőséget garantál/ígér az egyénnek, hogy számára sikeres, szabad és virágzó élete legyen. Az Amerikai Álom egyén függő is. Kinek mit jelent. Nem rózsaszín ködös, illúzió-ittas, elfogult gondolat ez. Ez egy optimista nézőpont arról, hogyan tekints az életedre. Van akinek a siker a karrier család nélkül vagyonban, ez sem elitélendő! Nem mindenki lesz anyuka, apuka. Van akinek a siker egy nyelv elsajátítása, van akinek egy diploma, egy új munka, egy új ház kerttel. Van akinek egy év Amerikában. Az én Amerikai Álmom valami olyasmi, amivel egy törekvést fejezek ki. Amit nem próbálok lépésről lépésre eltervezni, megítélni előre és beleélni magam abba, ami még el se kezdődött.
A további helyzetjelentést már csak akkor adom le, amikor lezajlott az interjú és bekerültem a programba.
Addig megyek és leállamvizsgázok! :-) Gondoljatok rám júni első hetében!
Üdv.:
Melinda
2015. május 8., péntek
Reloaded!
Sziasztok!
Három év angol szak után úgy döntöttem, hogy kiutazok az államokba egy időre. Lehet fognak olyanok olvasni, akik már ismernek, mivel régen is vezettem blogot Angliából au-pairként. Annak már lassan öt éve és most úgy döntöttem újra kiköltözök külföldre. Van egy nagyon kedves barátnőm, akivel anno együtt voltunk Angliában, de még nem értesítettem az amerikai terveimről, mert tudom, hogy sokan - többek között talán Ő is - hogyan reagálna a döntésemre. 25 éves vagyok, egy hónap múlva államvizsgázok és már lassan három éve tanítok kicsiket és nagyokat angolul, magánóra keretein belül. Van egy csodálatos családom, egy csodálatos párom, egy csodálatos életem. Mindezen adott dolgok ellenére én most egy évre "önző" szeretnék lenni és készen állok itt hagyni egy időre csapot-papot, s útra kelni. Hogy átgondoltam-e? Nyilván igen, hiszem olyan szempontból kicsit hátrányosabb helyzetben érzem magam az "átlag" jelentkezők tekintetében, hogy nekem már sok mindenem van itthon, ami "ideköt". Mindezen adott dolgok, emberek és élet ellenére én egy újabb álom évet kívánok adni magamnak, mert ha valamire rá jöttem eddigi életem során, az az, hogy: "You only live once but if you do it Right once is enough" - Azaz "Csak egyszer élünk, de ha jól csinálod, egyszer is elég." Így, ebben a mondatban minden reményem benne van.
Amiket elvárok a jövőbeli tervemtől az az, hogy nem tipikus au-pair blogot tervezek vezetni, még akkor sem, ha az leszek odakint. Nehéz előre rögzíteni, hogyan és milyen szemszögből akar majd írni az ember - így ezt még én sem találtam ki. Talán nem is fogom, hanem majd jön magától az írás és az apropója. A blogot elsősorban azért írom, mert imádok írni és hogy azok, akik szeretnek, tisztelnek, becsülnek követni tudjanak, amennyiben lesz rá energiájuk, idejük, kedvük. Másodsorban azért fogok írni, hogy nyoma legyen ennek az áldozatokkal járó időszaknak, amit a tőlem telhető legjobban fogok kihasználni! Ha valaki szeretné majd követni az majd jelez vagy a fülébe jut, mert amint kiérek onnantól csak meghívott tagokkal szeretnék bármit is megosztani!
Most pedig zárom soraim!
Jó éjt!
M
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)